Herendi Majolikagyár – történeti áttekintés
A XIX: században törekvő vállalkozók a Dunántúl évszázados fazekas hagyományaira támaszodva manufaktúrát alapítottak, hogy a magyar piacon rangot, nevet és részesedést szerezzenek. Így jött létre az 1830-as években a Bakonyalján egy fazekasműhely, melyek termékeit azután városlődi majolika néven ismerték meg.
Ez a kis üzem a magyar kerámiafestés tarka virágmintáinak hagyományait ápolta tovább. Az alapítás után sikerült a gyári folyamatokat tökéletesíteni, a műhelyt manufaktúra méretűvé fejleszteni és ezen termékekkel a piacon teret nyerni.
A II. világháború során a gyár elpusztult, majd 1969-ben az akkori Finomkerámia Ipari Művek a Herendi Porcelángyár közelében, annak gyáregységeként újra elindította a majolikagyártást.
A jelenlegi telephelyen a kerámiagyártás az 1960-as évek végétől folyik. Konkrét piacra termelés 1970-ben kezdődött. Ezután az akkori Herendi Porcelángyár vezetése a telephely megvételéről döntött. Elkezdte a kerámiával kapcsolatos kísérleteket és létrehozta a Városlődi Majolikagyárat. Tehát a régi városlődi hagyományok nyomán, Herendhez tartozó telephelyen indult a Városlődi Majolikagyár.
Jelenlegi szervezeti formájában Herendi Majolikagyár Kft. néven 1991-től működő, külpiacon pedig Herend Village Pottery-ként ismert önálló magánvállalkozás., ugyanis a gyárat ebben az évben privatizálták.
Egy évtized fényes időszak következett sok-sok amerikai, német, olasz, japán megrendeléssel. Az 1990-es években a cég 300 alkalmazottjával, több mint 100 festőjével Magyarország egyik legjelentősebb kerámiagyártójává lépett elő.
Az ezredforduló után hanyatlás, leépülés jellemezte a Herendi Majolikagyárat. Majd 2007-ben egy, a majolikát igazi hungarikumnak tekintő vállalkozó tulajdonába került a gyár, aki nem szeretné, hogy a XXI. Századi felgyorsult világ eltiporja ezt az értéket. Küzd a gyár feltámasztásáért és megújításáért.
A gyár fejlődési törekvéseit igazolják a kézi kerámiafestéssel, a korábbi alapokra támaszkodva hagyományőrző módon új, divatos és modern stílusjegyekkel, friss színeket alkalmazva kiváló minőségű és elérhető használati tárgyak készítése.
Több, mint 350 különféle forma között a római táltól a különböző sütőformákon át a minden igényt kielégítő étkezőkészletekig nagy számban találhatunk jól használható és esztétikus tárgyakat a háztartás, szabadidő, a hobbikonyha és az étkezőasztal ízléses terítéke számára.
A termékek tükrözik a Majolikagyár több mint 150 éves múltját. Jelenleg 3 sikeres formacsalád készül: a falusi kerámiák egyszerűségét őrző „Classic”, a középkori cink és ónművészet formavilágából született „Barock” és a szögletes formájú „Modern”. Az összetéveszthetetlenül sajátos stílusirányzat elegáns de mégis vidám megjelenésével az egyik meghatározó művészi színfolt a világ kerámiagyártásának palettáján.
És hogy miért éppen kerámia?
1.) Városlődön és környékén már a XIX. Sz. végén dolgoztak híres fazekasok, akik elsősorban pipagyártással foglalkoztak. Persze már kerámia termékeket is készítettek. Tehát egyrészt ennek a hagyománynak a felelevenítése a kerámiagyártás.
2.) A mostani majolikagyár épületeinek jelentős részében és a környéken működött a Herendi Szénbánya Vállalat. A ’60-as évek közepéig jelentős mennyiségű, jó minőségű barnaszenet termeltek ki. A gazdaságosan kitermelhető széntelepek csökkenése a bánya bezárásához vezetett.
3.) Piaci igény mutatkozott a herendi porcelánnál lényegesen olcsóbb, divatos kerámia termékekre.



